Hír: Tudomány mai állása 41. hét.
(Kategória: Tudomány)
Küldte: Garfy
vasárnap 07 október 2018 - 14:25:29


A tartalomból:

 

- Naprendszerben bujkáló szuperföld létére utalhat egy új felfedezés.

- Bemutatták az űrhajót, amivel visszatérünk a Holdra.

- Itt a lakást fűtő falfesték, ráadásul magyar találmány.

- Lehet, hogy butább a kutyája, mint gondolja.

- A világon először születtek oroszlánok mesterséges megtermékenyítéssel.

- Először sikerült hallósejteket létrehozni.

- Összekötötték három ember agyát, meg tudták osztani telepatikusan a gondolataikat


Naprendszerben bujkáló szuperföld létére utalhat egy új felfedezés. Hatalmas távolságra lévő törpebolygót fedeztek fel: a The Goblin névre keresztelt bolygó észlelése újraértelmezheti a Naprendszer határait. Az újonnan felfedezett törpebolygó átmérője a becslések szerint mindössze 300 kilométeres, és egy nagyon megnyújtott körpályán kering. Legközelebbi helyzetében 2,5-szer távolabb van a Naptól, mint a Plútó. Legtávolabbi helyzetében pedig a Naprendszer legkülső peremére jut, csaknem 60-szor távolabb, mint a Plútó,így 40 ezer évre van szüksége ahhoz, hogy megkerülje a Napot. Keringési pályája 99 százalékában túlságosan halvány ahhoz, hogy látható legyen.

http://www.origo.hu/tudomany/20181003-hatalmas-tavolsagra-levo-torpebolygot-fedeztek-fel-mely-ujraertelmezheti-a-naprendszer-hatarait.html

Bemutatták az űrhajót, amivel visszatérünk a Holdra. Egy amerikai cég bemutatta a Holdon leszállni képes űrhajójának modelljét. A NASA azt tervezi, hogy az 1972-es Holdra szállás óta először űrhajósokat küld az égitestre egy jövőbeni Mars-expedíció előkészítésének részeként. Ezen cél elérésére a NASA az űripar legnagyobb vállalatait felkérte arra, hogy készítsenek terveket egy Hold körül keringő űrállomás, a LunarGateway megépítésére és űrhajót a Holdon való leszállásra. Az űrállomást a tervek szerint más országok segítségével készítik el a 2020-as években, és 2026-ra négy ember fogadására lesz képes. Az űrhajónak az lesz a feladata, hogy a Hold felszíne és a LunarGateway között ingázzon. Modelljét a németországi űrhajózási világkongresszuson mutatták be.

http://www.origo.hu/tudomany/20181004-bemutatta-a-hold-felszinere-leszallni-kepes-urhajojat-a-lockheed-martin.html

Itt a lakást fűtő falfesték, ráadásul magyar találmány. A lakásfűtő falfesték prototípusát egy vegyipari Kft. a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakembereivel közösen fejlesztette. Egy falnyi festék egy kislakást is temperálhat. A hazai innováció lényege, hogy jól szigetelt szerkezeten, a megfelelően előkészített és alkalmazott festékfűtés lényeges idő- és hőveszteség nélkül, közvetlenül melegíti a kijelölt területet. Kiegészítő fűtésként használva körülbelül 6 m2-es felülettel egy 60-70 m2-es területű lakást lehet temperálni, 500-550 watt/m2 teljesítmény mellett. A fejlesztéssel jelentősen csökkenthető az otthon ökológiai lábnyoma, a hagyományos fűtési rendszereknél jóval költséghatékonyabb a kiépítése.

https://hvg.hu/ingatlan/20181002_Itt_a_lakast_futo_falfestek_raadasul_magyar_talalmany

Lehet, hogy butább a kutyája, mint gondolja. A legtöbb kutyatulajdonos végtelen számú történettel tudja alátámasztani, hogy az ő kedvence mennyire okos állat. Brit tudósok most elfogultság nélkül mérték meg különböző állatok intelligenciáját, és arra jutottak, hogy a kutya lehet az ember legjobb barátja, de semmivel se okosabb, mint egy kecske vagy egy malac. Igazából egy galamb is tud annyit, mint egy kutya. Az Exeteri Egyetem tudósai több mint háromszáz kutatás eredményeit összegezték, más háziállatokkal, valamint ragadozókkal vetve össze a kutyák értelmi képességeit: farkasokkal, medvékkel, oroszlánokkal vagy hiénákkal.

https://hvg.hu/elet/20181002_Ostobabb_a_kutyaja_mint_gondolja

A világon először születtek oroszlánok mesterséges megtermékenyítéssel. A két kölyök, egy hím és egy nőstény augusztus 25-én született, mindketten jól vannak és egészségesek - mondta Andre Ganswindt, a Pretoriai Egyetem emlőskutató intézetének munkatársa. Az intézet szakértői a nőstény afrikai oroszlánok reprodukciós rendszerét kutatják, 18 hónapnyi kísérletezés után érték el a sikert.

http://www.origo.hu/tudomany/20181002-del-afrikaban-szulettek-eloszor-oroszlanok-mesterseges-megtermekenyitessel.html

Először sikerült hallósejteket létrehozni. Elsőként sikerült emberi belsőfül sejteket alkotnia laborban egy berni kutatócsoportnak. Ezzel új utat nyitottak a halláskárosultak kezelését célzó módszerek kutatása számára. A világ népességének öt százaléka nagyothall. Bár a hallás képessége hallókészülékekkel vagy implantátumokkal javítható, az ok hatékony kezelésére még nem létezik módszer. A Berni Egyetemi Kórház kutatói azonban hatalmas lépést tettek ebbe az irányba. Először sikerült az emberi belsőfülben a hangok észleléséért felelős szőrsejtek kialakulását utánozni - közölte az intézmény.

http://www.origo.hu/tudomany/20181003-emberi-hallosejteket-alkottak-svajci-kutatok.html

Összekötötték három ember agyát, meg tudták osztani telepatikusan a gondolataikat. Agykutatóknak sikerült az, ami korábban nem: összekötötték három ember agyát úgy, hogy azok képesek voltak kommunikáció nélkül megosztani a gondolataikat egymással, írja az egyik tudományos folyóirat. A teszt során a három összekötött elméjű ember együtt, koordináltan játszott egy alakzatokat hézag nélkül összeillesztő játékkal, az eddig ismert kommunikációs technikák használata nélkül. Ketten egy olyan szobában ültek, ahol látták a pályát, a harmadik társuk meg egy olyanban, ahol a kontroller volt, mégis sikerült a gondolataik továbbításával teljesíteni a játékot.

https://index.hu/techtud/2018/10/03/osszekotottek_harom_ember_agyat_meg_tudtak_osztani_telepatikusan_a_gondolataikat/




Ezen hír származási helye: Nosztalgia rádió
( http://nosztalgiaradio.eu/news.php?extend.104 )



Oldal létrehozási idő: 0.1919 másodperc, 0.0136 lekérdezési idő. Adatbázis lekérdezés: 16. Memória használat: 1,623kb