Sziluett
Szabó Magda drámájának rádióváltozata – 1-2.
A felvételt Varga Károly és Maksay Helga készítette
Zenei szerkesztő: Demjén Erzsébet
Dramaturg: Sződy Szilárd
Rádióra alkalmazta és rendezte: Varsányi Anikó
…Zene mindenkinek…
A felvételt Varga Károly és Maksay Helga készítette
Zenei szerkesztő: Demjén Erzsébet
Dramaturg: Sződy Szilárd
Rádióra alkalmazta és rendezte: Varsányi Anikó
A Sztárportréban Kárpáti Zsolt a Groovehouse együttes 21 éves történetéből mondott el különleges eseteket.
„Amikor elindult a Goovehouse, akkor divatban volt a dalokban a rap, és mi is így kezdtük. Később sok esetben azért nem játszotta a rádió a dalainkat, mert rap volt benne. Hiába hívtuk fel elváltoztatott hangon a Danubius Rádiót: Jó napot kívánok, szeretném kérni Groovehouse-tól az xy című dalt… Mondták, hogy nem lehet, kérjetek inkább mondjuk Bon-Bont. Mondtuk, hogy nem, akkor kérnénk a Groovehouse-tól egy másik dalt… Nem, azt sem lehet.
2005-ben volt egy beszélgetésünk a Danubius Rádió vezetőjével, amelyben azt mondta nekünk, hogy nem fogja játszani a dalainkat. Azért mondta el nekünk, mert én rákérdeztem, és ő volt annyira korrekt és aranyos, hogy a szemünkbe mondta. Csak annyit kértünk, hogy tesztelje le. A beszélgetésünk után elkezdte játszani, és bejött. Ez volt az Ébredj mellettem, és a Szívvel lélekkel időszak.
A második nagylemezünk, a Hajnal című már úgy született, hogy azt mi már a piacra gyártottuk abból a szempontból, hogy az első dalunk a Hadadi című kimondottan úgy készült, hogy csak vokális legyen, és a refrénben legyen énekelhető rész. Egyébként Pápai Joci csinál most ilyet. Az volt a cél, hogy jussunk be Lajcsihoz, mert az ő műsorát iszonyatosan sokan nézik, és ha oda be tudunk jutni, akkor az nekünk egy nagy dobás. Sikerült bejutnunk ezzel a dallal, úgyhogy nagy köszönet érte a Lajcsinak! Ez volt az a dal, amivel mi ott debütálni tudtunk a nagyközönség előtt. Erre jött rá a Hajnal című, ami már utána elsöpört mindent.”
További részletek a beszélgetésben: Forrás: https://sztarportre.hu/
Páskándi Géza – Remélem sárga bugyit húztál?
Rádióra írta: Páskándi Géza
Szekeres Adrien a Sztárportréban!
Az énekesnő és férje idén 21 éve házasok!
Együtt fejlődni:
„Fontos, hogy együtt fejlődjünk, de szerintem van mindenkinek egy lelki beállítottsága, ami alapvetően nem változik. Ha két ember hasonló típusú, akkor szerintem sokkal nagyobb az esély arra, hogy változni is hasonlóan fognak.”
Munkaidőben is együtt:
„Sokan ezt nem tudják elképzelni, és azt mondják: ha egész nap a férjemmel vagy feleségemmel kellene lenni, azt nem bírnám. Szerintem ha szeretik egymást emberek, akkor jó együtt lenni.”
Mindenkinek van hibája:
„Nagyon jó volt az, amikor a gyerekeink is látták, hogy elrontottam valamit egy koncerten, hogy mi is hibázunk. Kellett erről sokat beszélni, hogy ne gondolják, hogy nekik mindent tökéletesen kell csinálni, és hibátlannak kell lenni.”
Pop-Up Müpa: Október 24!
Forrás: https://sztarportre.hu/
– Hamarosan elindulhat a Marsra a hordozható atomreaktor.
– Titokzatos anyagot találtak a Hold sötét oldalán.
– Új anyagra bukkantak egy űrből érkezett kőben.
– Kiderül, hogyan csináltak régen jeget a sivatagban.
– „Sétáló fák” vándorolnak Dél-Amerikában.
– Ártalmas az egészségre a túlzott üdítőfogyasztás.
– Áttörés lehet, hogy megtalálták összefüggést az Alzheimer-kór és az agyi immunsejtek között.
– Nyomtatott bionikus szem segítheti a látást.
– Mesterséges hangyákat gyártottak kutatók.
– A mesterséges intelligencia segítheti a humánus munkaerő-leépítést.
– Forradalmasíthatja az adattárolást egy kocka alakú új találmány.
Értesítjük a Kedves Hallgatókat, hogy új műsor indul útjára a Nosztalgia rádióban. A műsor címe „Zenés Randevú” Balázs Palival! Az első rész szeptember 05-én este 18 órától hallhatják!
Jó szórakozást kívánunk mindenkinek!
Danics Dóra a Sztárportréban!
Az énekesnő elmondta: „Elindult bennem egy változás kb. 2 évvel ezelőtt. Elkezdtem mondogatni magamnak, hogy mi lenne ha egy kicsit megpróbálnék változtatni a dolgokon, például elkezdeném rendbe rakni a lakásomat. Ez volt az első lépés. Végtelenül akkurátusan mentem végig sarokról sarokra. Változtatni akartam, elindítottam, és működik. Azóta már stabilizálódott is ez az állapot.
Ezerszer jobban érzem magam azóta.
Tényleg igaz az a mondás, hogy ha kívül rend van, akkor belül is rendeződnek a dolgok. Úgy érzem, hogy gondolatilag is kevésbé vagyok azóta kaotikus, és ez nagyon jó.”
Dóra az elmúlt években az étkezési szokásain is változtatott, és a korábbi évek szóló fellépései után, ma már mindig zenekarral láthatjuk őt színpadon. A Cimbaliband énekesnőjeként szárnyal, dalszövegei a mai napig gyakran a szerelem körül forognak. Életre kelt a Danics Dóra Trió is, amelyben egy kahon, egy akusztikus gitár, és Dóra szerepel a színpadon.
Forrás: https://sztarportre.hu/